Fő céljaink:
-Elterjeszteni a Dévény-módszert Franciaországban szakemberek képzése révén magyar kvalifikált DSGM gyógytornászok segítségével (a helyszínen vagy Magyarországon)
-Olyan rendezvényeket, előadásokat és konferenciákat szervezni, amelyek segítségével elősegíthetjük a Dévény-módszer népszerűsítését Franciaországban. Megismertetni és elterjeszteni a terápiát olyan szülők, ill. szakorvosok körében, akik szeretnének újabb hatáskörrel és szakértelemmel rendelkezni az erre rászoruló gyermekeikkel szemben.
-Penzügyileg segíteni, valamint támogatni a rászoruló gyermekeket azzal az eséllyel, hogy hozzáférhessenek a Dévény kezeléshez és ezáltal leküzdhessék különbségüket és nehézségeiket!
Eszközeink:
-Sikeresen egyesíteni legalább 300 elkötelezett tagot, akik készségesek lesznek a 2017. évi tagdíjat befizetni, valamint elérni 1000 tagságot 3 éven belül,
-Elnyerni olyan partner cégek támogatását, amelyek hajlandóak adományokat tenni (sponsoring) vagy olyan segédeszközökkel ellátni egyesületünket, amelyek elősegíthetik különböző projektjeinket,
-Állami támogatást kérni a jövő évre,
-Bemutatni egyesületünket egyéb alapítványoknak, cégeknek, egyetemeknek és fizikoterápiai képzéseknek, hogy így egy hivatásos/professzionális hálózatot strukturálhassunk és hozhassunk létre (egyezségek, közös programok kidolgozása, stb.),
-Különféle rendezvényeket szervezni anyagi források gyűjtése céljából az egyesület javára.